Mintegy 1200-1400 magyar állampolgárságú hallgató tanul az osztrák felsőoktatásban

Szőgyényi Zina, 2010. július 25. Egyéb 0 hozzászólás

Bécs, 2009. október 29., csütörtök
MTI

Mintegy 1200-1400 magyar állampolgárságú hallgató tanul az osztrák felsőoktatásban – mondta el a bécsi Magyar Diákok Egyesületének elnöke. Az MTI annak kapcsán kérdezte Szabados Viktort a magyar diákok lehetőségeiről, hogy az egy hete tartó diáktüntetések ráirányították a figyelmet a szomszédos országra.

Ahogy a más uniós országokból érkezők, a magyar diákok is érettségi bizonyítvánnyal és német nyelvtudással iratkozhatnak be az osztrák egyetemekre, főiskolákra. A legtöbb helyen nincs felvételi vizsga, sem létszámkorlátozás, s az idén a beiratkozók túlnyomó többségének már tandíjat sem kell fizetnie. Az itt tanuló magyar diákok többsége, mintegy 75 százalékuk valamelyik fővárosi intézmény hallgatója. Tizenöt százalékuk Grazban tanul, a fennmaradó tíz százalék más vidéki egyetemek között oszlik
meg – mondta el az egyesületi vezető.

Van, aki azért jön ide, mert Magyarországon nem került be arra a szakra, ahová szeretett volna, mások azért, hogy második diplomát szerezzenek tandíjmentesen.

Osztrák állami ösztöndíjra nem számíthatnak a Magyarországon érettségizettek, támogatást a hallgatói önkormányzatoktól, szociális alapon kaphatnak. A magyarhoz hasonló kollégiumi rendszer nincs Ausztriában, egyesületeknél, egyházaknál lehet pályázni diákotthoni elhelyezésre. Diákotthonban vagy albérletben már 250-300 euróért is lehet szállást találni, a megélhetés összes havi költsége ötszáz euró körül van. Előfordul az is, hogy Magyarországról ingáznak a diákok, s van, aki a határhoz közeli Sopronban bérel lakást, hogy átjárhasson – sorolta a lehetőségeket Szabados Viktor az MTI kérdésére.

A hallgatóknak lehetőségük van részmunkaidőben elhelyezkedni, de viszonylag egyszerűen lehetnek egyéni vállalkozók is. Mindkét esetben engedélyre van szükség. A tíz éve működő Magyar Diákok Egyesületének fő tevékenysége, hogy információkat közvetít és közösségi programokat szervez az Ausztriában tanuló magyar diákok számára. Azt is vállalták, hogy rendszeresen érvényesíttetik a magyar diákigazolványokat – az Ausztriában tanulók ugyanis jogosultak magyar diákigazolványra, de az érvényesség félévenkénti meghosszabbítása Magyarországon történik. Mintegy négyszáz tagja van az egyesületnek, de internetes levelezőlisták révén jóval szélesebb körrel áll kapcsolatban. Sokan keresik meg őket kérdéseikkel már azelőtt, hogy jelentkeznének valamelyik osztrák egyetemre, főiskolára. Az egyesület nyitva áll az ideiglenesen, Erasmus-program keretében vagy más ösztöndíjjal Ausztriában tanulók és a határon túli magyar hallgatók előtt is.

A tandíj eltörlésének következtében az idén ősszel húsz százalékkal megnőtt a felsőoktatási hallgatók létszáma Ausztriában. A diákok zsúfoltságra panaszkodnak, arra, hogy túl sok diák jut egy tanárra, s hogy mindez rontja a képzés minőségét. Felmerült a tandíj újbóli bevezetése és a jelenleg csak néhány szakterületen – orvosi egyetemek, művészeti képzés, újságíróképzés – alkalmazott létszámkorlátozás általános bevezetése. A tüntetők mindezt elutasítják, több pénzt követelnek a felsőoktatásra, rugalmasabb tanterveket és több beleszólást a felsőoktatási rendszer alakításába.

Kapcsolódó linkek:
http://mde.hu/kiemelt/1-455-magyar-hallgato-tanul-ausztriaban/
http://mde.hu/kiemelt/igy-tanuljon-ausztriaban/

Megosztás

Sorry, the comment form is closed at this time.


Copyright © MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studenten 2010 - Powered by Wordpress Webdesign: ZINA LEMMIKKI