A Duna-stratégia nyílt meghallgatásán Szabados Viktor képviselte a magyar diákszervezeteket

viktor, 2010. június 30. Hírek 0 hozzászólás

eesc.bp.20100630-1

Nyílt meghallgatást szervezett a brüsszeli székhelyű Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, Budapesten 2010. június 30-án. A meghallgatáson az Európai Bizottságtól, az EGSZB-től és számos magyar civil szervezettől jelentek meg képviselők. A meghívott előadók között Szabados Viktor képviselte a fiatalok generációját.

Várhatóan a 2011-es magyar EU-elnökség alatt fogadják el az EU Duna-stratégiáját. A most zajló konzultáció eredménye is az év végén bemutatandó tervezetbe folyik bele. Szabados Viktor (az FDE uniós és pályázati felelőse, az MDE-VUS mint tagszervezet képviselője, VG EU Blog szerkesztője) elmondta, hogy a Duna-stratégia kapcsán Magyarország igazából a civil területen tud kezdeményezően fellépni. Ezért is hangsúlyozta Viktor, a június közepi Európa-házas újvidéki konferencia felvetését, egy állandó Dunai Civil Fórum létrehozásának fontosságát. Mindebben természetesen a fiatalok részvételére is nagy hangsúlyt kell majd fektetni. A Balti-tengeri stratégia után ez lesz az EU második régiós stratégiája, amelyben nem csak EU tagállamok vesznek majd részt.

További kapcsolódó hírek partnerünk, a SzervuszAusztria.hu oldalán: A Duna mentén a Dunáról

Megosztás

Sorry, the comment form is closed at this time.


Copyright © MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studenten 2010 - Powered by Wordpress Webdesign: ZINA LEMMIKKI