Bécsben járt a PszichoCafé

Gregor András, 2014. március 27. Hírek 0 hozzászólás

fejléc

Budapestről indult és egészen Brüsszelig jutott a nagy sikernek örvendő PszichoCafé. A bécsi programra egy szombat estén került sor 13 bátor jelentkezővel és  két kedves pszichológussal Gabival és Eszterrel. A résztvevők megérkezése után könnyed, hangulatoldó feladatokkal vette kezdetét az este, melyek kis körökben 2-3 ember között zajlottak le. Szó volt például gyermekkori álmokról és azok meg vagy meg nem valósulásáról, így mélyítve a bizalmat frissen megismert társainkkal.

A bevezetés után következett az est fénypontja, mely mindenkitől nagy odafigyelést és koncentrációt igényelt.

A csoport tagjai közül valaki elmesélt  egy élethelyzetet, megosztotta a fejtörést okozó témáját a többiekkel. Az ezt követő beszélgetés egy előre meghatározott, egyedi és izgalmas dramaturgia alapján zajlott.
Az este folyamán a kör tagjai közösen kifőztek valamit, mintha csak levest készítenének egy nagy kuktában. Mindenki a saját szájíze szerint fűszerezte a történetet, azt tesz bele, amit akar, ahogy a végeredményből is azt visz magával, amit jónak lát. A „kukta” utána lezárul, a kör tagjai nem beszélhettek senkinek az elhangzottakról, nem vitathatták tovább egymással sem a történteket, hanem hagyják a mesélőt, hogy belül, lelkének kis kuktájában tovább érjenek az ízek.

2014-02-22 17.34.14-1MDE: Honnan jött a név és az ötlet?

2010-ben, a JóLélek Pszichológiai Alapítvány megalakulásunkkor többek között az volt az egyik célunk,  hogy létrehozzunk egy PszichoBár nevű helyet, ahol a bárhangulat mellett lelki feltöltődésre is lehetősége van a betévedő vendégeknek. Idővel a program neve PszichoKávéházzá (vagy PszichoCafé-vé) formálódott, mert rájöttünk, hogy pszichológusként a vendéglátás nem biztos, hogy a mi területünk, azonban különböző kávéházak/klubok befogadták a programot. A név tehát ötvözi a helyszínt és a program jellegét.

A program szemlélete erősen kötődik a hitvallásunkhoz, mely szerint nem csak arra várunk, hogy a rendelőkben megtaláljanak minket az emberek, hanem mi teszünk feléjük egy lépést és igyekszünk a  lelki egészségről és betegségről való (nem mindig valósághű) társadalmi szemléletet alakítani, és a pszichológia által kínálkozó fejlődési lehetőségeket népszerűsíteni.

MDE: 2 szabályotok van. Az egyik, hogy semmi sem erőszak. Tehát ha valaki úgy érzi, hogy bizonyos dolgokról nem akar beszélni akkor ne tegye.A másik szabály, hogy az adott téma az esemény végével legyen lezárva. Ne folytassuk tovább a téma analizálását és legfőképpen ne adjunk tovább személyes információkat másokról.

Ezen általában először meglepődnek a résztvevők, azonban miután közösen megbeszéljünk ennek jelentőségét,  eddigi tapasztalataink szerint elfogadják és betartják  a titoktartás szabályát.

MDE: A programnak van egy szisztematikája. Például a téma meghallgatása után nem lehet mindjárt következményeket levonni, vagy a megoldást keresni, esetleg kioktatni másokat. Ez, hogy alakult ki? Miért tartjátok fontosnak?

Azt gondoljuk, hogy ez az este sokban különbözik egy baráti beszélgetéstől: itt nem a tanácsadás, a vélemények elmondása áll a középpontban (tanácsokkal amúgy is tele van a padlás már:), hanem azt szeretnénk elérni, hogy a  résztvevők megízleljenek valamit abból a mélységből, amit az empátia gyakorlása és az egymásra irányuló figyelem eredményez. Egészen különleges hangulata van egy ilyen estének, de ahogy ez  a különleges élményekkel már csak lenni szokott: mindenkinek a saját tapasztalatait kell megszereznie róla!

Egy-egy ilyen estével azt is közvetíteni szeretnénk, hogy az életben nincsenek kész megoldások, receptek egy-egy élethelyzetre, amit akár egy barát, akár egy pszichológus megmondhatna: mindenkinek saját magának kell megtalálnia, “kiizzadnia” a saját válaszait egy-egy őt foglalkoztató kérdésre, problémára. A döntés felelősségét nem érdemes átruházni (és felvállalni sem más helyett), azonban értő figyelmünkkel, amit pl. egy PszichoCafé-esten adhatunk,  mégiscsak segíteni tudunk egymásnak.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy mindenki teljesen szabad a program ideje alatt: ez alatt azt értem, hogy lehetőség van a PszichoCafé szinte egész ideje alatt pusztán megfigyelni, hallgatni, ugyanakkor cselekvő/beszélő szinten bevonódni is.

logoMDE: Mióta csináljátok ezt?

Már 2 éve fut ez a programunk Budapesten, A PszichoKávéház. Egy kolléganőnk tavaly Brüsszelbe költözött, így  elkezdte szervezni ott is ezeket az esteket, ott Lélekfonó Kávéház néven. Az első este összehozása volt ott is a legmacerásabb (ahogy Bécsben is:), az újszerű dolgokra, eseményekre, eleinte nem könnyű mozgósítani az embereket.

Mivel egy- egy ilyen alkalom- amellett, hogy színvonalas program – közösségépítő erővel is bír, lehetőséget ad ismerkedésre, kapcsolatépítésre is, így hamar magával ragadta a brüsszeli magyarokat, és már ők igénylik, ezeket az esteket. Ennek persze nagyon örülünk mi is.

Bécsben pedig  egy spontán ötlet nyomán kezdtünk el gondolkodni PszichoCafé ügyében, amikor is egy ott élő ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy ott miért nem szervezünk ilyet? -És valóban: miért is ne szerveznénk?- Így jutottunk el rövidesen hozzátok (MDE-VUS). A Ti “helyi erőitek”, illetve az MDE lelkesedése nélkül nem biztos, hogy el tudtuk volna indítania  programot.

MDE: Mit vártok ettől az eseménytől? Miben változtathatja meg az emberek életét?

Azt gondoljuk, hogy ennek hatása van a résztvevőkre. Minden emberi történet rólunk is szól egy kicsit, bármelyikben viszontláthatjuk önmagunkat. A másik történetén keresztül a saját életünkön is elgondolkodunk. Visszatérő vendégeinknél azt tapasztaljuk, hogy ez a program sokszor olyan lépésekre ösztönözi az embereket, melyek megtételét hónapok vagy akár évek óta halogatják. Ugyanakkor-és ez még engem is meglep estéről estére- különleges és lélekemelő megtapasztalni újra és újra azt, hogy mennyire egy hajóban evezünk emberként! Még az első blikkre tőlem legtávolabb álló  élethelyzetében is tudok találni valami olyat, amit már- ha más formában – de kicsit megtapasztaltam én is.

A hétvégén láttam egy filmet (Apáim története a címe), abban volt ez az idézet. Megragadott, mert olyan érzékletesen lefesti, hogy miért is érdemes és izgalmas történetekkel, egymás történeteivel  foglalkozni  (angolról fordítottam le, úgyhogy elnézést, ha nem tökéletesen frappáns):

Amikor benne vagy egy történetben, az még egyáltalán nem egy történet, csak egy összevisszaság, egy sötét zuhatag, egy vakság, egy halom összetört üveg vagy egy kupac forgács, olyan mint egy ház a forgószélben, vagy mint egy jéghegy által összetört hajó, amit elöntött a víz és a fedélzeten képtelenek megállítani. Időbe telik, amíg történetnek lesz nevezhető egyáltalán. Amikor elmeséled, magadnak, vagy valaki másnak

/Margaret Atwood: Alias Grace/

MDE: Hogy éreztétek magatokat Bécsben?

Nagyon jól, szeretnénk visszatérni.  Áprilisra tervezzük a következő ilyen alkalmat. Szeretettel látunk minden visszatérő és új arcot.

(Akinek felkeltette érdeklődését a  program, esetleg iratkozzon fel a hírlevelünkre, így első kézből hallhat róla: http://jolelekalapitvany.hu/hirlevel)

Café_Giro_22

Megosztás

Sorry, the comment form is closed at this time.


Copyright © MDE-VUS Magyar Diákok Egyesülete – Verein Ungarischer Studenten 2010 - Powered by Wordpress Webdesign: ZINA LEMMIKKI